Radnóti Miklós:

Nem bírta hát

Nem bírta hát tovább a roncsolt szív s tüdő

a múltat és e bomlott éveken

virrasztó gondokat, hitet, csalódást,

nem bírta más, csupán az értelem,

s az bírta volna még. De megszökött a test,

szíved megállt, a festék megmeredt

üres maradt a karton és a vászon,

kezed nem méláz már a lap felett;

árván maradt világod és világunk,

sötéten színes, fölmért s tág világ;

bivaly, ló, munkás, költő sír utánad

s a dési templom és a dési fák.

A sorsod ellenére voltál mester

és példakép. Hívő, igaz, okos;

a munkáló idő emel ma már,

hiába omlik rád sír földje most,

a dolgozók nehézkes népe feldobott, -

csodálatos roncsát a szörnyű tenger,

hű voltál hozzá s hozzád az kegyetlen,

de megtanul majd s többé nem felejt el.

S ha megtanult, úgy látja majd, ahogy te,

a külvárost, a tájat, társait;

mindegy koporsót, korsót mond a kép,

vagy tűzfalat, mert minden arra int:

"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:

ez volt a múlt, emez a vad jelen, -

hordozd szívedben. Éld e rossz világot

és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,

hogy más legyen."