Az öröklét tolvaja Clive Barker nagysikerű regénye (igen, tehát ez egy könyv).  A főszereplő Harvey Swick. A történet elején Harvey-nak unalmasan telnek a napjai, naphosszat ül az ablakban és bámulja az esőcseppeket. Egyszer megjelenik egy furcsa ember (hogy ember-e, még megkérdőjelezhető a későbbiekben...) és azt mondja, őt küldték... tudja, Harvey mindig szomorú és szeretne vidámságot hozni az életébe... Csak menjen vele a fiú és meglátja, nem fog unatkozni... A döntéshez időt hagy, majd távozik. Harvey nem tudja elfelejteni, pedig néha már azt hiszi csak képzelte és csak illuzió volt a különös idegen látogatása. Eltelik pár nap, 1 hét is, az unalom folytatódott, a suli egyhangú volt, otthon sem történt semmi. Aztán egy reggel megint eljött hozzá a furcsa emberke. Nagyon jól hangzott, amiket mondott, az úgymond nyaralás is tetszetős volt, de Harvey kikötötte: neki délután haza kell érnie, mintha iskolából jönne. Rictus (mint itt már megtudhatjuk, a furcsa emberke becsületes neve Rictus) erre azt felelte, ne aggodalmaskodjon, akkor jön haza amikor csak szeretne... Harvey-t pedig egyre jobban vonzotta az érdekesnek ígérkező "nyaralás". Eldöntötte tehát: elmegy.

Elindult, mintha iskolába menne, csak néha tértek más útra. Amíg mentek, Rictus mesélt a helyről, ahová tatanak. Vakációház... jól hangzott, az biztos. Mindent szabad és mindent megkaphat Harvey, amit csak kér. A lényeg, hogy soha se kérdezősködjön, hogy lehet ez, hogy lehet az. Egyre csak sétáltak és sétáltak Rictussal, már jó pár utcát elhagytak, amikor egyszer csak egy zsákutca féleségbe kerültek. A fiú azt hitte eltévedtek, de Rictus egyre biztosabban haladt a fal felé... átléptek a falon. És megérkeztek. A vakációház, amit már annyira várt Harvey, most itt állt az orruk előtt. Időközben Harvey megismert egy kedves asszonyt, aki mint házvezetőnő és szakácsnő éldegélt a házban. Harvey aggódott, hogy haza fog-e találni, de Rictus azt mondta hívja csak fel a szüleit és beszéljen velük. A telefonban Harvey szülei azt mondták, maradjon csak a fiú, ameddig csak szeretne...(később kiderült nem a szülei voltak azok...) Harvey megnyugodott és ugyan furcsának találta a helyzetet, de örült. Jó pár napot itt töltöt, nagyon jól érezte magát, összebarátkozott a felnőttekkel és a rajta kívül ott lakó gyerekekkel is.

Minden remek volt, délőtt tavasz, délután nyár, esetefelé lehull az első hó, vacsora után pedig mindennap beköszönt a karácsony. Finom kaják és rengeteg játék. Szabadság, mit is akarhatna még egy 10 éves gyerek, aki otthon csak unatkozott? Semmit... csak az igazságot. Mert Harveynak feltűnt valami. Furcsa, hogy van egy hely, ahol mindent szabad, ahol minden szép és jó, ahol mindent megkaphat, ahol minden úgy van, ahogy azt máshol csak megálmodná... Furcsa, hogy nem kérdezhet semmit és felettébb különös a tó is, mely a kert hátsó részén van. Ahol tilos horgászni és tilos úszni, mert aki beleesik a tóba, többé már nem jön ki. Na nem a tó mélysége okozhat problémát... Haza akart menni. Érezte, jobban teszi. Próbált arra hivatkozni, hogy a jóbol is megárt a sok, vagy hogy hiányoznak a szülei. De Rictus folyton terelte a szót. Az egyedüli akivel megoszthatta problémáját és gondolatait, az asszony volt. A nő pedig később elmondott neki elég sok dolgot. A házról. A háznak nincs fővezetője. A ház maga a vezető. Már sok gyerek járt itt. Rengeteg. Amikor sorba rájöttek, hogy itt valami nem stimmel, mindegyikük a tóba veszett, a ruháik pedig a játékok között végezte. Még számos ilyen elképesztő és megdöbbentő titokra derült fény. Az asszony odaadta az egyik macskáját Harvey-nek, mondván, az tudja az utat a kinti élet felé. Harvey tehát boldog volt, mert végre kiszabadulhatott. De boldogsága nem sokáig tartott. Mert amíg ő bent volt a vakációházban 1 hónapot (30 napot) idősödött, addig kint minden megváltozott és benti 30 nap kint 30 év volt... Nagy nehezen haza talált, de szüleit az ajtónyitás után alig ismerte meg és ez kölcsönös volt. Mert szülei öregek és ráncosak voltak, hiszen ha belegondolunk 30 év sok idő... de Harvey még mindig 10 éves volt. Ez nem lehet, gondolta és úgy döntött másnap visszaszerzi az ellopott 30 évet. Még nem tudta hogy, de visszaszerzi. Másnap visszament a házba. A vezető (maga a ház) roppant dühös volt, még soha senki (gyerek) nem hagyta el a házat, az ablakok sorban törtek ki, a bútorok és a különböző tárgyak töredeztek. Az évszakok pedig percenként változtak. Harvey első dolga volt kiszabadítani az asszonyt, mert a ház büntetésből a padlásra egy koporsóba zárta a nőt, amiért az segített a fiúnak kijutni. Mikor valahogy feltörte a zárat és újra beszélhetett az asszonnyal, az elmondta neki, hogy ő hogy került a házba. Az asszony még egész kislány volt, amikor elveszítette a szüleit. Fiatal volt és nem tudott még semmit az életről, megijedt a haláltól és félt nagyon. Akkor egy ember hozzá is elment, azt mondta, ő elviszi egy helyre ahol boldog lehet és biztosítja, hogy soha nem fog meghalni. De cserébe nem tudott sírni az asszony. A nő elmondta, hogy most már inkább sírna, annyi gyereket látott már meghalni és most már ő maga is szívesen meghalna. A beszélgetás után Harvey szét akarta verni a házat, meg akart ott semmisíteni mindent. Nehéz dolga volt, de a ház gyengült és Harvey győzedelmeskedett. A harc után kiszabadított minden gyereket a tóbol és kivezette őket a valódi világba, igaz ott már nem láthatta őket mert mindenki más korból származott volt, aki már nem is élt. Majd elindult hazafelé. Örömmel látta, hogy minden a régi és minden ugyanolyan, mint azon a reggelen amikor iskola helyett a vakáció házba készült. Szüleinek mindent elmondott, de ők nem igazán hittek neki, ami talán nem is csoda az ő szemszögükből... De Harvey örült, hogy vége...